2014. október 23., csütörtök

Porsche nyomon: Tíz Torony Túra Start 2014.

Szeptember 27-én reggel 9 óra 11 perckor immáron 5. alkalommal rajtolt el a Porsche Club Pannonia által szervezett híres-neves Tíz Torony Túra a budapesti Porsche Centrum parkolójából. Hazánk legkomolyabb porschés eseménye egyre nagyobb népszerűségnek örvend nem csupán az itthoni, de a külföldi tulajdonosok körében is. Ennek köszönhetően idén rekord méretű, 72 autóból álló mezőny állt rajthoz, melyből 65 gép viselte büszkén a Porsche pajzsát.
Az elmúlt évek felhozatalának és a rengeteg nevezőnek köszönhetően érdeklődőből, fotósból sem volt hiány a starton. Rendes márkahívőként korán indultunk, hogy legyen időnk bőven csemegézni a szalon előtt, így már 8 órára meg is érkeztünk kibiztosított Nikonokkal a nyakunkban. Fél órával utánunk szolnoki fotós barátunk is csatlakozott hozzánk, akiről annyit mindenképpen érdemes tudni, hogy hihetetlenül nagy Ferrari fanatikus. Ha pedig Ő fél kilencre beállít egy budapesti porschés rendezvényre, akkor ott már valami komoly dolog készül! De még mennyire! Olyannyira komoly, hogy a rajtra úgy megtelt a placc szebbnél szebb járgányokkal, hogy néhány nevező már az utcán parkolt. Ezt már szeretem! Csak azért nem fogalmazok úgy, hogy már-már túl nagy volt a felhozatal, mert ilyen autókból sosem elég. De tény, hogy szinte zavarba ejtően nagy volt a kínálat, így lehet az is, hogy sajnos nem minden megjelent csodáról sikerült fényképet készíteni (vagy nem eleget). És még így is több, mint 400 fotó készült. Lássuk hát a válogatást a legérdekesebb gépekről és a legjobb képekből!
     Haladjunk időrendi sorrendben a típusokkal, kezdjük a csemegézést a 356-osokkal:
A tavalyihoz hasonlóan a matt-szürke 356A 1600 Super kezdte meg elsőként a versenyt, ő volt a mezőny legidősebb tagja.
Ugorjunk előre az 1963-tól '73-ig tartó időszkra, jöjjenek az első szériás 911-esek, illetve egy 912-es:
 911 2.4 T Targa - rajta kívül még egy ezüst színű gazdagította eme klasszikus tizenegyesek sorát.
Őt egy kicsit átalakították. Szemfülesek kiszúrhatták már azt a kis fehér valamit az autó hátuljánál, ami mintha egy szárny széle lenne... És valóban az! Hátul a 964-es szériával debütáló, motorháztetőből kiemelkedő spoiler volt az autón.
Ez a fehér 912 a Best of Porsche Club Pannonia évadnyitó találkozó cikkben már szerepelt a blogon.

Következzenek a második, G-szériás 911-esek:
A fekete 911 Carrera Targa mellett egy legújabb, 991-es Targa 4S parkolt nagy örömünkre.
Ilyen duót sem sűrűn együtt látni: 911S Targa 1977 - 911 Carrera 3.0 Targa 1976, és még a színük is passzol! Mintha olyan gyakori lenne zöldben, pedig ez egy ritkább árnyalat. Hangsúlyoznám, hogy a(z egyébként 200 lóerős) Carrera 3.0 szárnya is teljesen eredeti, így jött ki gyárilag a széria, mely mindössze két évig volt a piacon. Valamivel több, mint 1000 ilyen Targa készült összesen, igazi ritkaság! Mint megtudtam, az autót a tulajdonosa saját kezűleg restaurálta.
Ez a rajtsorrend nagyon el lett találva!
Az orrmotoros típusoknak idén is csak egy képviselője akadt a versenyzők körében (sajnos), ez a piros 944-es:
911 - 944 kombó. Mindkettő nagyon rendben volt, egyiket sem utasítanám vissza! A negyvennégyes telefontárcsa felniken feszített. Nem S2-es, de már frissített belsővel rendelkező példány.

Jöjjön pár 964-es szériából származó 911:
A nagy sürgés-forgásban egyszer csak beállított több Porsche, köztük egy 991-es GT3 (melyről később szó is lesz). Széles vigyorral indultam az újdonság felé a parkoló másik végéből, aztán félúton elakadtam. Hatalmába kerített ez a Martini csíkos bestia. Minden tiszteletem annak, aki ezt az átalakítást kitalálta és kivitelezte, ugyanis amit teremtett, az valami fantasztikus! 
Nem sokkal később begurult egy 965 Turbo is (nem, nem elírás, a 964-es széria Turbo változatához a 965-ös kódszám tartozik) , nehogy véletlenül  becsukjuk egy pillanatra is tátva maradt szánkat. És akkor még a felnijeit nem is említettem, hogy rákontrázzak az egészre...
Egy picit talán még ültetnék rajta, de tényleg csak egy nagyon keveset.
 Azért ez elég komoly dolog!
 A következő 964-es érdekességét a Cayman felnik adták:
 Egyik nagy fájdalmam, hogy erről a bordó(!) felnis Cabriolet-ről nem sikerült jobb képet összehoznom, a pörgő események között lemaradtam róla, a parkolóban pedig rossz helyen állt.
 Targa tökéletes hasmagassággal, és micsoda kerekekkel... 
 Komolyan, ezekről egy Porsche fanatikus nem tud nem ömlengeni, még ha nem szeretne, akkor sem. A szalon előtt az utcán parkolt két szépség, melyek csak látogatóba jöttek. Azért 964-eseket sem sűrűn látni együtt, nemhogy egy zöldet és egy pirosat!

Aki pedig azt hitte, hogy az igazi finomságokról már mind volt kép, az hatalmasat tévedett! Következzen a best of 993:
Nagyon ízléses ebben a színben.
 
Még egy eléggé ritka és különleges színű gép.

Tavalyhoz hasonlóan idén is az indulók sorát gazdagította hazánk egyik legszebb, utolsó léghűtéses nemzedékből való 911-ese, a bordó Turbo. 
Még egy kuriózum, egy 993 Targa! Neki is jól állnak a Techart felnik...
 ... meg neki is. Ebből a szériából hivatalosan csak 2 Speedster készült. Viszont ez is elég volt arra, hogy megihlesse az igazán elszánt rajongókat arra, hogy építsenek maguknak egyet! A Klubelnök úrnál sem volt ez másképp, így lett végül ő is 993 Speedster tulajdonos.
 Érdekes és egyben ritka részlet a fényezett, osztott hűtőrács, nem sok példányon látni ilyet.
 Carrera 4S sárgában, és biztos, ami biztos, még Techart is. Mit kell még ehhez hozzáfűzni? 
Tavaly még csak nézőként volt jelen a rajton, idén már indulóként is ez az ezüst Turbo.

Természetesen a 996-os széria sem maradhatott ki a felhozatalból. Az első vízhűtéses nemzedéket képviselte ez a két ezüst Turbo...
 ... és ez a kék színű Carrera 4S, ami rendszáma alapján nemrég kerülhetett az országba. Öröm látni a hazai állomány gyarapodását, egyre több különlegesség bukkan fel az utakon! 5* ez az autó.

Hogy tartsuk az időrendet, a 911-esek közé beszúrnék egy gyönyörű 986-os Boxstert:
Az élő példa arra, hogy egy mezei Boxster is tud nagyon vagány lenni! Évekkel ezelőtt ő is szerepelt már  blogon, volt szerencsém megismerni egy fotózás alkalmával. Azóta új gazdához került.

Két autót emelnék ki a 997-es szériából, mégpedig őket:
Sok klassz géppel jöttek az osztrákok a rendezvényre, köztük ezzel a Turbo S-sel.
Jól áll neki a fehér felni! 

A legújabb, 991-es 911-esekből sem volt hiány:
Nagy örömünkre jött egy Targa 4S a túrára, mégpedig Csehországból. Ez a modell is nagyon el lett találva, számomra nagy kedvenc. 
 Ha gyárilag nem is fog megjelenni belőle valamilyen múltidéző változat, remélem páran meglovagolják az autógyártók körében manapság divatos retro hullámot, és kicseréltetik a motorháztetőt az évfordulós, vagy a GTS modelleken lévő "classic" rácsos verzióra, no meg rendelnek hozzá Fuchs design felniket. Én biztosan ezt tenném!
 Az osztrák különítményt erősítette ez a fekete Carrera S is.
 A Martinis 964 mellett ez volt a szomszédoktól érkezett legbrutálisabb Porsche, 991 GT3! Már előző nap észlelték a kollégák a belvárosban. Nagyon reméltem, hogy a túrára jött, egy nappal a TTT előtt egy ilyen autó felbukkanása nem lehet véletlen. Nem is volt az!
Az "egyéb" kategória képviselői közül egy autót emelnék ki, mely igazán megfogott, mégpedig egy Chevrolet Corvette C1-est. Különlegessége, hogy ez már a módosított hátuljú verzió, melynek kialakítása a C2-es szériát vetítette előre. Itt jelentek meg először a Corvette-ekre jellemző kerek, dupla hátsó lámpák.
Miután elrajtolt a hatalmas mezőny, s feloszlott a nagy tömeg, még beugrottam a bemutatóterembe, hogy megörökítsem a 964 Carrera RS mellett a másik legkeményebb szalonlakót, ami nem más, mint ez a fekete 965 Turbo:
Ennek a gépnek kisugárzása van, komolyan mondom. Hiába állt mögötte a 991 Turbo, vagy előtte egy piros Cayman GTS, melyet életemben most láttam először, egyszerűen vonzotta az embert az éjfekete fenevad, mely még így, álló helyzetben is tiszteletet parancsol. 1991-ben jött a világra, amerikai verzió, 60.000 mérföldet futott. Korából adódóan 3.3 literes motorral szerelt változat, ellenben korántsem gyári! Az neve mellett szerepelt még egy MoTeC felirat az adattáblán (sosem hallottam erről a tuningról azelőtt). Ez számokban annyit jelent, hogy ez a példány vetekszik a gyári 3.3 S verziókkal, sőt, nyomatékban ott van, ahol a 3.6-os változatok: 320 helyett 370 lóerő, 450 helyett 560 nm, amit a motor produkál. Így a Turbo 4,4 másodperc alatt éri el a 100-at a gyári, 5.2-es adathoz képest, s 270-helyett 290 km/h-ig meg sem áll. Brutális!
     Talán nem véletlen, hogy az RS mellett egy másik ilyen különlegesség is a szalonban áll. A Porsche Centrum Budapest, az ország egyetlen hivatalos márkakereskedése és szervize immáron akkreditált Porsche Classic Partner, a régiónkban egyedülállóan! Erről bővebben lehet olvasni a Porsche Forever blogon.

Jó hangulat, kiváló időjárás és temérdek Porsche, így telt hát a 2014-es Tíz Torony Túra startja. Köszönjük a fotózási lehetőséget a Porsche Club Pannonia-nak és a szalonnak egyaránt!
Jövőre ugyanitt! 
A blog Facebook oldalán számos más érdekesség mellett olyan képek is fent vannak, illetve fel fognak kerülni, melyek a beszámolóba már nem fértek bele. Érdemes követni ott is!