2013. december 20., péntek

Volkswagen Golf I Cabrio

Sok autót volt már szerencsém bemutatni a blogon. Akadt köztük régi, új, ritka, lapos, kupé, kabrió, fastback... Egy dolog közös bennük: mindegyik penge a maga módján. Ahogy a cikknek a főszereplője is! Nem muszáj ennek a címnek a birtoklásához Porschénak, Ferrarinak, drágának, bivalyerősnek lenni. Lehet úgy is pengének lenni, ahogy azt teszi egy Bogár, vagy úgy, ahogy a képen szereplő Volkswagen Golf I Cabrio.
A Golfok népszerűsége még ma is töretlen. A típus kedveltségét mutatja, hogy 2012-ben a legyártott példányok száma átlépte a 29 milliót (!), és az aktuális, 7. generáció elnyerte a 2013-as "Car of the Year" díjat. A régebbi modellek köré egész nagy kultusz alakult ki. Kedvelem ezeket az autókat, az első széria (amit egyébként Afrikában egészen 2009-ig gyártottak) különösen tetszik.
Mindig kíváncsi voltam, hogy milyen egy jó karban tartott I-es Golf. Lehet az porig ültetett, rat, vagy gyári. A lényeg, hogy ízléses legyen. Októberben eljött az alkalom, volt szerencsém kipróbálni egy szép példányt, ráadásul a nyitott változatból. Az autó kiváló állapotnak örvend, csupán 1-2 apró módosítás lett rajta eszközölve. Nekem kifejezetten tetszik. Ritka a bukókeretes kabrió, jellemző vonása volt egészen a 4. szériáig a típusnak. Ez is jól áll neki, abszolút beleillik az összképbe. Számomra külön öröm, hogy benzines példánnyal hozott össze a sors, egy 1.8 literessel. Ettől ugyan nem egy rakéta, de egyáltalán nem megy rosszul. A hangja is egész jó, kicsit meg is lepődtem!
A fotózás helyszínére való út során volt alkalmam hátul is utazni. Kényelmes volt, tökéletesen elfértem (igaz, nem vagyok nagydarab ember). Tehát habár nincs négy méter az I-es, itt igazi hátsó ülőhelyekről beszélhetünk. Nem úgy, mint néhány hasonló korú kétajtós esetében. Igaz ez nem annyira meglepő, hiszen az alap koncepció nem egy kamu négyüléses volt, hanem egy kisebb méretű családi autó. Vezetni is jó volt a kis kabriót. A szervo rásegítés hiánya egyáltalán nem zavaró, nem hiányzik a kormányzásból. Mondanom sem kell, hogy elektronikai herkentyűktől mentes az autó. Szeretem az ilyen klasszikus dolgokat. 
A nap végére teljesen pozitív képet hagyott bennem. Azt kell mondanom, hogy nagyon tetszett! Jókat lehetne vele kocsikázni lenyitott tetővel, napsütésben és melegben. Megvan benne a buli, a Balaton-part, a szabadság, szóval az érzés. Mondhatni laza. Csajozni sem utolsó, ha éppen azt szeretne vele az ember. Teljesen igaz rá az állítás, miszerint öreg autó nem vén autó. És abszolút megfizethető. A sima változatokra ez főként igaz. A kínálat alján vannak lepusztult, elhanyagolt, ízléstelenül tuningolt, átalakítgatott darabok (ahogy ez sok más típusnál is természetesen), de kicsit jobban, viszont még mindig nem vészesen a pénztárcába nyúlva ki lehet fogni klassz példányokat - a határ persze itt is a csillagos ég: gyönyörűen felújított, piros színű, bézs belterű, ízlésesen ültetett, BBS felnis I-est lehet kapni közel egymillióért is. A jó kabriókért szintén mélyebbre kell ásni a zsebben, de két-három százassal millió alatt szintén ki lehet fogni alkalomadtán ehhez hasonló Golfokat. Tehát egy abszolút elérhető hobbiautó, csak ajánlani tudom! Nem meglepően sokkal nagyobb a kínálat a következő generációból, így ha valaki arra vágyna, vagy nem találna magának megfelelő első szériásat, jóval több autó közül csemegézhet.
A Népliget szolgáltatta a kiváló hátteret a fotózáshoz. Szerettem volna őszies hangulatú képeket készíteni idén egy autóról, Balázsnak hála erre és e kiváló gépezet kipróbálására is volt lehetőségem, amit ezúton is nagyon köszönök!
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése