2010. április 24., szombat

Hungaroring nyílt nap 2010.április 5.

Ezúttal húsvét hétfőn, azaz április 5-én került megrendezésre az év első nyílt napja a Hungaroringen.
Sajnos szinte egész nap esett az eső, de minket ez sem riaszthatott vissza attól, hogy kimenjünk a ringre. Szerencséje volt a csapatnak, hiszen matt-hew-ék elhoztak mindenkit kocsival.
Az autósokat sem riaszhatta el az eső.
Mikor megérkeztünk, rögtön egy matt piros Nissan GT-R-en, s egy Gemballa Biturbo-n akadt meg a szemünk. Ekkor pont nem esett az eső, így nem kellett nagyon sietnünk, hogy ne áztassuk el a gépeket, s jó képek születtek.
A Nissan és a Porsche után megnéztük a többi autót is. Sokfajta autó volt kint a pályán, köztük 2 EVO X.
Miközben újra rákezdett az eső, beállított egy Corvette trió is. A Z06 már a tavaly nyári nyílt napról ismerős volt.
Volt, hogy beültünk a büfébe magunkat és a gépeket kicsit megszárítani. Szerencsére tiszta volt az üveg, így onnan is fotóztunk (a következő 4 kép mind az ablakból van).A matt mellett egy fehér R35-ös is volt kint a pályán.
A következő képet a tribünről készítettem:
A menet közbeni fotókon jól látszik milyen vizes volt a pálya.
A 928-ast (ami szintén ismerős volt tavalyról) előzi a Z06 a célegyenesben.
Ismét a Corvette trió.
Időnként elállt az eső. Ilyenkor rögtön jöttünk elő fedett helyünkről, s mentünk a parkolóba, vagy a célegyenes végéhez képeket készíteni. Egy ilyen alkalommal érkezett meg a SECURITY-s Sasleen S281 egy Shelby GT500 társaságában.

Sok volt a külföldi vendég a pályán, közöttük ez a narancssárga színben pompázó Porsche Cayman S, melyről kiderült, hogy egy Sport Limited Edition. Nagyon kedves volt a tulajdonosa. Megkérdeztem, hogy esetleg beülhetnék e az autóba a következő körre. A válasz igen volt! Rettentő boldog voltam, hisz a Porsche az egyik kedvenc márkám és még nem volt alkalmam ülni menet közben egyik modellben sem. Nem mentünk nagyon gyorsan, hiszen vizes volt a pálya, és a tulaj most volt itt először, de hát ez nem volt baj. Csak virult a fejem, hogy végre visznek Porsche-val! Jó hangja volt a Cayman-nak! Kisebb fordulaton ez nem annyira hallattszott, ahogy általában a többi Porsche-nál sem szokott, de gyorsultunk célegyenesben... NAGYON ÁLLAT!
Marci megörökítette ezt a csodás pillanatot, mikor a pályáról jövünk le a Porsche-val, s egy ezerkettes Zsiguli mellett kanysarodunk el. PORSCHE és LADA: két márka, amit nagyon szeretek. Jót mosolyogtam, s örültem a képnek, mikor Marci mutatta.
Őt ezzel a tuningolt Corollával vitték a pályán. Ment rendesen! Marci azt mondta megvolt a célegyenesben a 160 nekik, ami egy ilyen autóval esőben azért komoly. Beszámolója alapján nagyon élvezte az utat.
A boxutcából pár kép:

Corvette-ek és gőz.
Gabennak is szerencséje volt, neki ebbe a gyönyörű Turbo-ba sikerült bekéredzkednie. Majdnem összetörték a csúszós pályán. Mi is megcsúsztunk párszor a Cayman-nal.
Mint írtam, mindenféle autó volt a nyílt napon. Például kétütemű kombi Trabant.
Turbo-Cayman páros.
Turbo-C6-Cayman-Z06. Klassz 4-es. Bármelyiket elfogadnám!
Az eső ellenére sokan voltak a pályán és mi is nagyon jól éreztük magunkat! Én azt mondom, egyszer kellett egy ilyen is. Legalább lettek klassz menetközbeni esős képeink is! Egy szó, mint száz: Nagyon élveztük ezt az április 5-ét!
Várjuk már nagyon a nyári nyílt napot. Reméljük, hogy legalább ennyi autó lesz, s azért jobb időt fogunk majd ki!



2010. április 6., kedd

KeS Mustang

Végül következett az Aston Martin Oscar India. Az Oscar India az Aston Martin V8 negyedik szériája. Csupán 352 darab készült belőle.A motor 5400 köbcentis, V8-as. Katalizátorral 330, anélkül 350 lóerő.Az autó full extrás, van benne klíma, szervókormány, tempomat...
Felújításkor tervezik a lökhárítók lecserélését.
A kocsit amerikából hozták be. A három közül ez volt alapjáraton a leghangosabb.A fotózás végén beállítottuk a Mustangot a Shelby mellé, s úgy is készítettem pár képet.Egy Aston-Mustang-GT350 combo is összejött.
Az autók árai:
Ford Mustang 12 800 000 Ft
Shelby GT350 Clone 16 950 000 Ft
Aston Martin Oscar India 11 900 000 Ft
A napot egy Maserati GranTurismo S zárta, amit a buszmegállóban állva kaptam lencsevégre. Nagyon meglepődtem, hogy ott a város szélén ilyen autóba is bele lehet botlani.
Mégegyszer köszönöm a fotózási lehetőséget a KeS Mustang-nak!